FŐOLDAL / MAGAZIN

Minden, amit az irodákról tudni akartál, kiderül ebből a filmből

| 2020.04.20

A járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta a leghíresebb design dokumentumfilmek rendezője, Gary Hustwit minden héten elérhetővé teszi egy-egy filmjét. Az irodáinkról szóló Workplace (2016) ezen a héten még megtekinthető, amelynek legfontosabb tanulságait most írásban is lejegyeztük.

Minden, amit az irodákról tudni akartál, kiderül ebből a filmből

A filmben Sir Norman Foster sztárépítész tervezőstúdiójába (Foster+ Partners) nyerünk bepillantást, és végigkövethetjük, ahogyan az R/GA felkérésére egy új irodát hoznak létre. Az R/GA globális ügynökségnek számos épülete volt New Yorkban, viszont szerettek volna egy nagy irodába költözni, amely tükrözi a cégfilozófiájukat és eleget tesz a dolgozók igényeinek. Miközben az ötleteléstől a kivitelezésig látjuk az új munkahely születését, Nikil Saval újságíró az irodák kialakulásának történetébe vezet be minket. Aki nem látta, azok számára április 21-ig még online elérhető a film ezen a linken. Íme a Workplace öt legfontosabb gondolata!

A nyitott terű irodák már a gyárak megjelenésétől velünk vannak

A gyárak megjelenésével beköszöntő fordizmus alapjaiban hozott új munkavégzési körülményeket a dolgozók számára. A hajdani paraszti-földbirtokosi társadalom tagjai a mezőgazdaság ciklikus munkamódszeréhez szoktak hozzá, így az indusztrializmus folyamatos termelési módja szokatlan és új helyzetet teremtett, a monoton munkavégzés és a futószalagos termelés térben és időben is nagyon más volt a megszokottnál. A XX. század elején megjelenő irodák a gyári berendezkedés struktúráját követték: a kor hivatalnoka nyitott munkatérben, szűkös közlekedőfolyosókkal tagolt párhuzamos sorokba rendezett asztaloknál dolgozott. A XX. század hozott néhány változást – például a Bürolandschaft mozgalom, vagy a fülkés munkaállomások kora – az open office viszont a XXI. századra is megmaradt.

 

A dolgozói igények felmérésével kezdődik minden

A tervezés egy alapos felméréssel kezdődik: a megrendelő ügynökség egy kérdőívet töltet ki a dolgozóival, amelyben megkérdezik őket, hogy hogyan értékelik a jelenlegi munkahelyüket és mire lenne szükségük az új irodában. Ezzel egy időben a tervezők felmérik a terepet, és megfigyelik, hogy melyek az iroda legforgalmasabb és legkedveltebb helyei, vagy éppen azok, amelyeket senki nem látogat. A tervezőstúdió ebből a szafariból szűri le a legfontosabb következtetéseket, amelyek a konkrét tervezés folyamatában később felhasználnak. A filmben zajló felmérésből például kiderült, hogy az R/GA dolgozói szívesebben használják a kisebb méretű tárgyalókat, a nagyobbat kifejezetten ritkán látogatják. Az úgynevezett „war room” szintén kedvelt helye az irodának, itt folynak a projekteken való ötletelések, így ebből a típusból többet is kialakítanak az új épületben.


Élhető terek a dolgozók, az ügyfelek és a látogatók számára 

Az R/GA cégfilozófiáját áthatja az innováció és a digitális technológiai fejlődés új módjainak keresése, ezért szerették volna, ha ez valahogyan a fizikai munkaterükben is visszatükröződik. Az első tervek a térben lebegő kijelző-dzsungelről azonban nem bizonyultak túl barátságosnak: többekben azt az érzetet keltette, mintha a Time Square-n lennének, nem pedig egy munkahelyen. A végleges tervben a kijelzők megmaradtak egy visszafogottabb, minimalista konstrukcióban. Az egy sávban végigfutó kijelzőkön a saját projektjeik részleteit vetítik, de céges üzenőfalként, és „hangulatvilágításként” is funkcionálhat. 



Természetes fényre mindenkinek szüksége van 

A dolgozók az igényelt munkahelyi kritériumok között első helyen jelölték meg a természetes fény iránti igényüket. Mivel a téglalap alaprajzú épületben nem tudták mindenki számára biztosítani az ablakhoz közeli munkaállomásokat, a tervezőstúdió a cirkadián világítást is integrálta az irodai munkatérbe. Mit jelent ez? A fény a legfontosabb hatás, amely a test belső óráját szinkronban tartja, ha ez a „belső-ritmusunk” felborul, a munka is nehezebben megy. A cirkadián világítás lényege, hogy a fényintenzitást és színezetet a „napi biológiai órához” igazítja, így javítja a dolgozók vitalitását és a koncentrációját.


Minden dolgozó emelhető asztalra vágyott

És meg is kapták. Az R/GA eleget tett a dolgozók kérésének, és mindenki számára biztosította az egészséges munkavégzés egyik alapfeltételét. Néhány órányi álló munkavégzés kevésbé terheli a gerincet, javítja a tartást és erősíti az állóképességet. Az állítható magasságú asztal másik nagx előnye pedig az, hogy megadja a dolgozó számára a változtatás lehetőségét: ahogyan a film végén kiderül, egyesek maximum magasságra állítják az asztalukat, ami alatt saját dolgozói „bunkert” alakítanak ki maguknak, míg mások állva dolgoznak, de maguknál tartanak egy irodaszéket is, hogy akármikor tudják ülve folytatni a munkát.


Te is belevágnál az iroda átalakításába? Keresd vezető tervezőnket!



Kapcsolódó termékek