FŐOLDAL

SPACE PLANNING

A space planning egy térszervezési folyamat, ahol a különböző funkciójú tereket, ezen belül pedig a bútorokat úgy helyezzük el, hogy a cég alkalmazottai minél eredményesebben működjenek együtt, munkájuk minél hatékonyabban folyhasson, szem előtt tartva a tér leghatékonyabb kihasználtságát. A tervezés során nagy figyelmet fordítunk

  • a cég munkamódszereire,
  • az irodán belüli csapatok egyedi igényeire,
  • a csapatok közötti kommunikációra,
  • a tér bevilágítottságára,
  • valamint az épületet érintő szabályozásokra és előírásokra.

Space planning szolgáltatásunkkal segítünk a hatékony irodatervezésben, mely elengedhetetlen egy hatékony vállalat működéséhez.

Munkatársaink a cég igényeinek felmérése és a meglévő/ leendő iroda terének elemzése után készítenek egy átfogó tervet az analízis alapján, melyben megmutatjuk, hogy lehet az adott területet a legjobban kihasználni, minimalizálva a kiadásokat, maximalizálva a sűrűséget. A terveket akár a meglévő bútorokkal is elkészítjük, vagy újakat is ajánlhatunk, melyek beszerzésében is tudunk segíteni. Igény esetén 3 dimenziós látványtervvel is szemléltetjük space planünket a könnyebb vizualizáció érdekében.

 

A tervezési folyamatban segítségedre lesz Nietsch Márta, okleveles építesz -belsőépítész, akinek több mint 10 éves irodatervezési, space plan és belső építesz tapasztalata van. 2012-ben, 2013-ban és 2017-ben az általa vezetett csapattal három alkalommal nyert ÉV IRODÁJA díjat, valamint több munkáját is jelölték már a díjra.


Elérheted őt a +36-30/950-9520 számon.



Irodai típusok kialakításuk szerint



Cellás iroda

Az 1980-as években népszerű elrendezési forma, mely főként zárt (cellás) irodákra épít. Jellemzően 1-2 fő használ egy iroda helyiséget, maximum pedig 6 fő leültetése az elterjedt. Minden munkavállalónak saját, dedikált munkahelye, illetve irodája van. Hierarchikus rendszert feltételez.


Előnyök:

  • minimális zajterhelés
  • koncentrált munkavégzésre ad lehetőséget
  • magánbeszélgetéseket is lehet folytatni a saját irodában


Hátrányok:

  • kollaborációt nem támogatja – kollégákkal való együttműködés nehézkesebb
  • alaprajzi elrendezésnél nagyon sok folyosó jön létre – ezek feleslegesen bérelt területek
  • a legnagyobb a területigénye a többi kialakítással összehasonlítva


Jellemző iparágak:  ügyvédi iroda




„Kabinos” irodák (Cubicles)

Szintén az 1980-as években népszerű elrendezési forma, mely már lazít a zárt cellás irodákon. Jellemzően egyterű irodában, magas paravánnal körülvett, dedikált asztalokkal berendezett tér.


Előnyök:

  • nagy asztalfelület
  • minimálisan intimebb tér az openspace irodákhoz képest
  • egyenlőséget erősíti a munkatársak között


Hátrányok:

  • kollaborációt nem támogatja – kollégákkal való együttműködés nehézkesebb
  • alaprajzi elrendezésnél nagyon sok folyosó jön létre – ezek feleslegesen bérelt területek
  • a 2. legnagyobb terület igényű iroda kialakítás
  • sötét zónákat hoz létre, a természetest fény szinte teljesen leárnyékolja

Jellemző iparágak: labor




Open space irodák

Az 1990-es évektől fogva egyre népszerűbb, teljesen nyitott, egyterű elrendezési forma. A paravánok mérete csökkenésével válik egyszerűvé az irodán belül dolgozók kommunikációja. Jellemzően az open space kiegészül pár zárt irodával is, főként a managerek részére.


Előnyök:

  • kollaboráció elősegítésé
  • hatékony térkihasználtság
  • ablakok mellé sorolt asztalok esetében megfelelő mennyiségű természetes világítás


Hátrányok:

  • nagy zajterhelés – melyet érdemes akusztikus panelekkel csökkenteni
  • intim zóna hiánya – melyeket az iroda egyéb területein érdemes biztosítani


Jellemző iparágak: SSC, Callcenter 




Tevékenységalapú terek (Activity Based Working)

A 2000-es évektől megjelentek az open space irodákra épülő, de továbbfejlesztett irodai kialakítások, melyek a korábbi hátrányokat hivatottak ellensúlyozni. Ennél az elrendezési formánál az alkalmazottak számos különféle munkaterület közül választhatnak, melyeket különböző tevékenységre terveztek. Nincsenek dedikált munkahelyek, de olyan helyet választhatnak maguknak, amely a legjobban támogatja az adott napon végzett munkájukat.


Előnyök:

  • kollaboráció elősegítésé
  • hatékony térkihasználtság
  • hatékony munkavégzés
  • kreatív, flexibilis terek
  • szabadság érzése, választási lehetőség


Hátrányok:

  • nagy zajterhelés – melyet érdemes akusztikus panelekkel csökkenteni
  • intim zóna hiánya – melyeket az iroda egyéb területein érdemes biztosítani
  • dedikált munkahelyek hiánya


Jellemző iparágak: kreatív iparágak, reklámügynökség




Coworking irodák

A coworking irodák mint shared office helyszínek indultak a 2000-es évek elején. Hasonló igényekkel rendelkező, egyedül vagy csapatban dolgozók számára kínálnak közös használatú munkaállomást és irodai szolgáltatást. A koncepció tovább fejlődésével ma már tér- és kapcsolatmegosztáson alapuló közösséget jelent, valamint egy új irodai kultúrát is meghonosított a piacon. A közösen használt tér egyedi lehetőséget kínál a munkavállalóknak a flexibilis munkavégzésre


Előnyök:

  • hatékonyság térben és időben egyaránt
  • hatékony munkavégzés
  • kreatív, flexibilis terek
  • szabadság érzése
  • kollaboráció elősegítésé
  • tökéletes helyszín a kapcsolat építésre


Hátrányok:

  • nagy zajterhelés – melyet érdemes akusztikus panelekkel csökkenteni
  • intim zóna hiánya – melyeket az iroda egyéb területein érdemes biztosítani
  • dedikált munkahelyek hiánya


Jellemző iparágak: kreatív iparágak, kisvállalkozások




Neighborhood Choice Environments

Az egyik legmodernebb iroda kialakítási koncepció arra keresi a választ, hogy a munkahely hogyan tudja elősegíteni az elkötelezettséget, az elégedettséget és a termelékenységet a munkavállalók körében. Ebben az esetben csoport alapú iroda kialakításról beszélhetünk, mely nem csak 1 munkavállalóra koncentrál, hanem egy csapatra – melynek biztosítja a hozzáférést a különféle munkahelyekhez. A csapatnak van dedikált irodarésze, de ezen belül megmarad a szabadság, igy azonban a kollégák az összetartozás érzésével kaphatnak többet a korábban vázolt formákkal ellentétben.


Előnyök:

  • hatékonyság térkihasználtság
  • hatékony munkavégzés
  • kreatív, flexibilis terek
  • szabadság érzése
  • „hovatartozás” érzése
  • kollaboráció elősegítésé


Hátrányok:

  • dedikált munkahelyek hiánya


Jellemző iparágak: kreatív iparágak, csapat alapú munkavégzést igénylő cégek




A tervezési folyamatban segítségedre lesz Nietsch Márta, okleveles építesz -belsőépítész, akinek több mint 10 éves irodatervezési, space plan és belső építesz tapasztalata van. 2012-ben, 2013-ban és 2017-ben az általa vezetett csapattal három alkalommal nyert ÉV IRODÁJA díjat, valamint több munkáját is jelölték már a díjra.

Elérheted őt a +36-30/950-9520 számon.