FŐOLDAL / MAGAZIN

Arculatból inspirálódó tér - A Meltwater irodája

Viski Noémi | 2019.10.04

A Meltwater budapesti irodáját először 2014-ben terveztünk meg. A cég azóta egy komolyabb arculatváltáson esett át, ezt a változást pedig a vezetők és a dolgozók szerették volna a munkahelyi környezetben is viszontlátni. Az arculatváltás a vállalati identitás és a cég mentalitásának pontos megfogalmazásában is fontos mérföldkő volt, így ezek figyelembevételével vágtunk neki az átalakításnak. Tervezői csapatunk a recepciótól kezdve a munkaterületen, a közösségi téren és a konyhán át a tárgyalókig vállalta a tervezést és a kivitelezést.

Arculatból inspirálódó tér - A Meltwater irodája

Céljaink, amelyeket a tervezés során a szemünk előtt tartottunk:

  • Olyan terek létrehozása, amelyek következetesen épülnek a cég arculatára, és hitelesen tükrözik a vállalati identitást.
  • A közösségi terek szerepének hangsúlyozása és kapacitásuk növelése.
  • A cég friss és dinamikus lendületének visszaidézése az iroda különböző helyiségeiben.


Visszatérő motívumok

Attól a pillanattól kezdve, hogy belépsz a recepcióra, semmi kétséged nem lehet afelől, hogy a Meltwaternél jársz. A recepciós pult üveglapján látható céges szlogenek, illetve az enteriőrt meghatározó kék és sárga színek egyértelműen idézik meg az arculatot. A logóból inspirálódott hexagon alakzatot az iroda több pontján alkalmaztuk: a fogadótérben fali zuzmó dekorációk, a közösségi terekben pedig motivációs falmatricák formájában köszönnek vissza.


Funkcionális terek a well-being szempontjai szerint

A tárgyalóban – ahol a panoráma magáért beszél – a funkcionalitásra fókuszáltunk, így ebben a térben süllyesztett dugaljjal ellátott tárgyalóasztalt és Boston székeket helyeztünk el. A közösségi- és a munkatér kialakításakor a munkahelyi well-beingre törekedtünk, így a koncentrált feladatvégzéshez alkalmas munkállomások mellett egyaránt megtalálhatóak a regenerálódást elősegítő bútorok, amelyek a teret otthonosabbá és barátságosabbá teszik. Azt szerettük volna, hogy a dolgozók olyan helyen tölthessék az idejüket, ami inspiráló, valamint egyszerre biztosít lehetőséget az önálló döntésekhez és a csapatszellemet erősítő közös élményekhez.


Egységben az erő!

We stick together! – így hangzik a Meltwater egyik szlogene, ezért fontos célként tűztük ki magunk elé, hogy ez a szellemiség a térszervezésben is visszaköszönjön. Színes szivacskockákkal töltöttük meg a közösségi helyiséget, ezzel növeltük az ülőhelyek számát, így a tér alkalmassá vált céges megbeszélésekre is. Másrészt a kockák egyszerűen mozgathatóak, így a dolgozók saját igényeik szerint könnyen át tudják alakítani környezetüket – közösen építkezhetnek és közös döntéseik alapján alkothatnak valami igazán újat.

Megrendelő: Meltwater

Elhelyezkedés: Budapest, V. kerület

Megvalósulás: 2019.

Kedvenc elemünk: hexagon dekorációk 


Ha szeretnéd, hogy számodra is egyedi irodai tereket álmodjunk meg, keresd bátran vezető tervezőnket!